Tehát a jól megmosott szíveket vöröshagymával és vegyes zöldséggel - sárgarépa, zeller, fehérrépa - sóval és borssal felteszem öreg kuktabarátnőmbe főni, ha még aznap enni akarok belőle.
Félúton persze kiszedem belőle a zöldséget, nehogy pürévé főjön, mert igazság szerint gusztusos kockákra kell vágni.
Tehát, amíg a szív puhulgat, a szeletekre vágott gombát is megpárolom egy kis olajon sóval és borssal, amikor már puha, hozzácsapok egy zacskó mirelit zöldbabot és megpárolom, megvárom, hogy elfőjön a leve. A zöldség tehát startra kész.
A sziveket vékony szeletekre vágom, és hozzákeverem a zöldségeket, aztán nyakon öntöm ketchuppal, egy löttyintés szójaszósz, de az nem létszükséglet, és jól megszórom friss petrezselyemmel. Ha szaftosabbat akarok, akkor kicsit hosszabb levet hagyok rajta, és rászoktam a kissé borsos árú Knorr ételsűrítőre, és meg kell mondjam bevált, nem beszélve, hogy Norbi is ezt szokta ajánlani a lisztes habarás helyett, és azt hiszem, ő tudja miről beszél. Kevés kell belőle, jól sűrít, nuku csomó, mindenhez passzol és sokáig elég.
Petrezselymes vajas újkrumplit csináltam hozzá.

Minden stimmelt a dologban, csak én nem.
De ez nem a kaja hibája.

Persze, van ami nem látszik. Például előtte a kávé.
És alatta a puffasztott rizsszelet. Gluténmentes.

Narancslé, hajszálvékony zöldséges felvágott (Update1 - leértékelt két nappal a szavatossági idő lejárta előtt, naná. hogy semmi baja, csak olcsóbb) sajt gouda, paradicsom, zöldhagyma.

De jó a pirítóskenyér is, mondjuk a Graham; és a többi szabadonválasztott, csak ne hízlaljon.

Eszembe jutott. És összefutott a nyál a számban. Azt mondtam, kell.
Riadó James úrnak, aki ráérős idejében elstartolt a Nagycsarnokba,  sertéstüdő és  szív levadászása  céljából. Nos, ahogy az lenni szokott, a találat kettőből egy. A szív. Tanakodás, mi legyen,  útba esik a Lehel  piac, totális siker, megvan a tüdő is.
Most jövök én. Anyukám isteni rugalmas zsemlegombócaira gondoltam, és a magam régebbi kissé kulimászos utánzataira, amikoris nem tudtam elképzelni, miért nem ugyanolyan, amikor ugyanúgy. Valami mágiára gyanakodtam, és később világosodtam meg, hogy nem átok és nem varázslat, semmi hókuszpókusz, hanem az alapanyagok minőségi silányosodása okozta a különbséget.

Tehát nem kísérleteztem a nyúlós zsemlékkel, és finomlisztnek mondott púderrel, hanem vettem előre elkészített, olasz zsemlekocka levesbetétet, és búzacsírás lisztet.

Hajrá. Öreg kukta-barátnőmet megpakoltam a mosott szívvel és tüdővel, a fejére szórtam a sót, a feketeborsot, babérlevelet, hagymakarikákat, és odatettem a tűzre szuszogni. Volt ideje, mert a szív ugye izmos dolog, és rághatóvá kell tenni, sőt. Omlóssá.
Mikor eljött az idő, csíkokra vágtam az egészet. A macsekjaim körbeálltak, és várták a leeső dirib-darabot.
Aztán vékony rántást csináltam, éppen hogy csak elkezdjen színeződni, aztán felöntöttem a leszűrt főzőlével. Ízesíteni már csak citromlevet és majorannát tettem bele, mert a többit éppen eltaláltam. Míg szépen összeforraltam a szószt és belsőséget, hozzáláttam a :

A gombóchoz.  Lisztbe  biztos ami biztos egy késhegynyi szódabikarbóna, meg a zsemlekockák. A tojást kis vízzel meg sóval elkevertem, és a nokedlinél kissé keményebb tésztát kavartam belőle.  Hagytam, hogy megszívja magát a ropogós zsemlekocka,  aztán a tenyérbevaló gombócok a bele a lobogó sós vízbe.
Szépen felbuktak a víz tetejére, és kicsit szolídabban fődögéltek kb. 8-10 percig. Egy próba azért megéri, mennyire főtt át a közepe.

A tálalásnál pár tejfölpöttyöt kapott dekorációnak. És..... voilá! 

A tipikus "gombhoz a kabát"-esete.

Mióta a koleszterinemre figyelnem kell, nem vagyok közeli barátságban a szalonnával. De... és itt jön a de. Az okosok kitalálták, hogy a régesrégi és a nemrég még elhanyagolt mangalica-coca zsiradéka, és persze a szalonnája olyan csodálatos tulajdonságú, hogy telítetlen zsírsavakkal rendelkezik, tehát nem árt a koleszterin-szintnek, inkább használ.
Hogy megtették a felfedezést, gyorsan elkezdték újra tenyészteni, és persze árusítani is borsos áron. Eddig azért nem tették, mert nem volt jó lágykövérre hízlalható, nem volt valami súlyos egyéniség, inkább olyan kis macsó sportos, mint a ridegmarha is. Na, jó, ez csak az botcsinálta állattanom.
Szóval, belebotlottam egy megfizethető árú mangalica-szalonna darabkába a Smatch-ben (pedig nem csípem ezeket a boltokat, de most jól jártam, hogy ott jártam).
Innen jött az ötlet.
Otthon a szekrényben már amúgy is lapult egy zacskó csusza-tészta - eredetileg lasagne készítési célból.
A készítéshez persze nem kell nagy tudás. Szalonna aprókocka, serpenyőben kiolvaszt és pirít. Persze, nem árt vigyázni, hogy ne füstölögjön egyrészt a téves tűzoltóriasztás miatt, meg amúgy az égetett dolgok nem igazán egészségesek, azt mondják a gasztroenterológusok, hogy rákkeltő, és ráadásul büdös is tőle a lakás.
A szalonnazsír és tepertő egyrészét félreteszem dekorációnak, a másik, serpenyőben felejtett részére ráteszek egy jó kanál tejfölt és egy jó marék túrót, és jól felhevítem, hadd sercegjen. Amilyen vizesek ma a tejfölök, kell neki kis idő. Aztán erre ráteszem a kifőzött csuszatésztát.
Nem árt meggyőződni róla, hogy főzés közben nem ragadt-e össze, ezek a fránya vékony lapos tészták szeretik ezt a módit, ezért is kell a főzővízbe kis zsiradék. Itt a szalonnából, persze, egyébként megteszi az olaj is. Ha minden oké, akkor már csak tálalni kell.
Hőbíró tányérra (jénai) teszem, megszórom még túróval és tejföllel a tetejére a tepertőt és a szalonnazsírt és be a sütőbe, vagy a mikróba grillre állítva. Miért? Mert úgy lehetőleg még gusztusosabb, ha meg van pirítva kicsit.

A mese úgy kezdődött, hogy őnyugdíjassága, az időmilliomos James úr kiment a Nagycsarnokba.... vagy a Lehel piacra? Nem is tudom, a lényeg az, hogy talált egy szép darab marhalábszárat. Neki húsleves lebegett a szeme előtt, de kiábrándítottam, nem lesz belőle húsleves. Ilyen gyönyörű darabból vagy marhapörköltet szabad készíteni, jó szaftosat, vagy legfeljebb gulyást.
A verdikt kimondva: marhagulyás.

A húst közepes kockára vágtam, mert nem szeretem túlzottan felaprózni, jó, ha bele lehet harapni. Gyors zöldségtisztítás, sárgarépa-fehérrépa-zeller trió, hagymavágás, vagy inkább darálás, mert mióta darabológépem van, azóta leginkább ebbe dobom. Két nyomás, és kész a hagyma.
Ha marhahúsról van szó, nem szoktam kockáztatni. Olyankor előveszem öreg és hűséges kuktámat - igen, igen, egy négyliteres kuktafazékról beszélek - és abba kezdem sorolni a belevalókat.
Olajon fonnyasztott (nem pirított - attól ég a gyomrom - nem is égetett) vöröshagyma. Pirospaprika, ami édesnemes, só, ami tengeri, fokhagyma, ami jelenleg Kotányi-granulátum, és őrölt kömény no meg bors. Erre az alapra rázuttyantottam a húskockákat, és hagytam hadd fortyogjon egy ideig a saját levében, mint egy zsémbes vénasszony, én csak megkavarintottam néha, nehogy eszébe jusson leragadni. Beletettem a karikázott zöldségeket, találtam a hűtőben pár fej gombát, na, gondoltam, ez se fog rajta rontani. Utána rá a kuktafedőt, hadd sípoljon.
Közben megpucoltam három szem krumplit, és csináltam két tojással nokedlitésztát.
Amikor a hús éppen az ehető határára ért, és nem fenyegette még a túlfövés, a kuktából áttettem a fazékba, a krumplit a tetejébe tettem egy-két szelet zöldpaprikával és paradicsomcikkel, felöntöttem annyi vízzel, amennyi levest akartam. A krumplikockáknak nem kellett sok a puhulásig, és a nokedliszaggatással el is készült a gulyás. Ízpróbát tartottam, csak pici só kellett még bele.

Amikor valami gyors kellene és nincs kedvem vacakolni - munka és bevásárlás után miért lenne? - jön az improvizáció. Mire? Könnyűre, gyorsra, lehetőleg egészségesre.

Ez volt a mai ötlet:

Csirkecomb Norbifűszerben - ami ízben a klasszikus grillfűszernek felel meg, konyhasó helyett tengerisóval készül. Most serpenyőben pároltam, pirítottam, ha fittebb lettem volna, akkor tepsiben sütöm. Találtam egy kissé megráncosodott, kóbor almát, rászeltem.
Zöldhüvelyű bab hirtelen felfőzve, és olvasztott vajjal meglocsolva. Ennyi.
Ettől biztosan nem lesz epegörcsöm még este nyolckor sem.

Ez nem Anyámtól való recept, mert akkoriban a kelkáposzta volt a menőbb mifelénk, de:

Kb. 70 dkg kelbimbót sós, köménymagos vízben puhára főztem. Aztán vettem egy zacskó Knorr sajtmártást (nem a reklám helye, a célnak megfelel) - de ha nem lett volna, akkor sincs pánik, hanem margarinnal csinálok egy jó kis besamel (béchamel) mártást - és abba teszem a sajtot.

Hogy hogyan csinálom a besamelt háziasszony módra? Ez jó kérdés, kb. 5 deka margarin és egy evőkanál liszt rántás, de csak fehéredésig, aztán zutty bele a hűtőből a hideg tej, kb egy deci, és később kiderül kell-e még higítani.
Érdemes habverővel kevergetni, mert akkor kisebb az esély a csomóra, jól beforralom. Só bele és fehérbors (szükség esetén a feketét is bírja), ha kedvem van hangyányi szerecsendió , no meg sajtmártás esetén reszelt sajt.

A tepsi alját kimargarinoztam, átöblítettem zsemlemorzsával, és rápakoltam a főtt kelbimbót.

Nyakon öntöttem a mártással és be a sütőbe. Jól átforrósodott benne, hogy a teteje kicsit pirult, akkor még kapott a búbjára egy kis reszelt sajtot. Amikor az is ráolvadt, akkor kész.

Egy kis sült krumplival - csak a látvány fokozásának kedvéért - és egy szelet hirtelensült tarjával igazán elégséges. Utána egy pohár vörösbor, és kész vagyok. Teljesen.